LOMA AIR

 

 

Európa egyik legjelentősebb kisrepülőgép motor nagyjavító vállalata, akik több gépünk motorját nagy javították. Kiváló kapcsolatunknak köszönhetően 12 fős delegációnkat fogadták, új üzemükben.

A Kaisair Craft Kft. szervezésében, barátaimmal, repülős társaimmal 2019 november 14.-én indultunk Debrecenből Eindhoven-be. Nekem még volt egy tárgyalásom az új, Sajópetriben létesítendő repülőtér kapcsán, így telefonon egyeztettünk: indulunk, de előtte ebéd egy közeli étteremben.

Nem értettem, miért nem a repülőtéren eszünk valamit indulás előtt, de a kis szálloda étterme jó volt.

Aztán leraktuk a kocsikat Marek Zsolt egy barátjánál és a repülő térre érve már jó ötletnek tartottam a kitérőt. A debreceni reptér parkolója feltúrva, némely helyen saras. A terminál is csalódás volt: egy téglalap alakú iskolai aulához hasonlatos, egy tömött büfé és egy kis “duty free” szintén zsúfolt.

Föl a gépre, indulás. A szokásos nagygépes utas élmény, Hollandia felhőkből kikandikálva vár bennünket. Földet érés után a csomagomra vártunk, mert nem akartunk üres kézzel érkezni vendéglátónkhoz.

Átvettük a bérelt kocsikat Kristó Dávid segítségével, aki némi kedvezménnyel bérelte őket. Irány Antverpen IBIS Hotel. Autózunk sűrű, de haladós a forgalom, az autósok udvariasak, senkit nem érdekel a közlekedésben a presztizs autó, mindenki közlekedik és udvarias. Nem halad el három autó, mire valamelyik kienged.

Hotel chechk in, szobák elfoglalása. Irány a bár egy finom nyugtató konyak. Menjünk vacsorázni! Testületileg. Valami közeli helyet keressetek, ne kelljen sokat gyalogolni. Megérkezünk egy görög tavernához, egy török étteremhez.

– Ne haragudjatok, természetesen mindenki ott eszik ahol akar, de én egy autentikus helyet szeretnék, nem akarok kebabot enni Antverpenben.

Találunk is egy fantasztikus helyet kandallóval, hamisítatlan Holland életérzéssel, a Francia konyak, Belga sör, Holland steak, magyar fogyasztók internacionalizmusa. Jó hangulat, a holnapi program, mit nézünk, kivel tárgyalunk, viccek, poénok, vidám történetek Smaltig Gyuri, mint az Észak- Magyarországi folklór jeles interpretátora szórakoztat bennünket, persze ez felhívás keringőre mindenkinek van egy jó sztorija. A vendéglősöknek is: hazamennek ezek a vidám cimborák?

 

– Induljunk ne velünk zárják a boltot.

Még a szálloda bárjában némi iszogatás beszélgetés, irány aludni, holnap 8,30-kor indulás.

Ebből nehezen lett időben indulás. Számel Zoliék megaludtak, mint a tej. Induljunk, majd utolérnek bennünket. 

Irány a Loma Air Gmbh. BelgiumHeist-op-den-Berg-i” új üzeme. A forgalom kicsit csendesebb a tegnapinál, határnak, ellenőrzésnek nyoma sincs, csak a táblákból érzékeljük: ez már egy másik ország.

Megérkezünk, An Swiggers tulajdonos,- vezető fogad munkatársaival. Nataly-t már ismerik a fiúk, Szakos Tiborral mint régi partnerek köszöntik egymást.

Míg a “forgalom miatt” lemaradt csapattagokra várunk, hat szem közti tárgyalást folytatunk An-nel, Kovács Dávid (Mr. Koveksz) tolmácsol, mert ide kevés az én nyelvismeretem. Jó hangulatban ismertetjük egymással terveinket, a közös tevékenységek, együttműködés lehetőségét keressük.

Megérkeznek a többiek, kimegyünk An üvegajtós irodájából a fogadótérbe, ahol szép karácsonyfa áll, alatta sok ajándék csomag. Micsoda rendes emberek, már most kiteszik a dolgozók ajándékait!

Akkor mi se maradjunk le! Téli szalámi, Unicum, Tokaji aszú, Kerenszky bor, Zimek pálinka manufaktúra stb. An meglepődik, hogy képesek voltunk ezért csomagot feladni, de látjuk nagyon jól esik neki a kedvesség és az, hogy Hungarikumokat, különleges dolgokat válogattunk össze neki és kollégáinak.

Kezdődik a látogatás, a fogadó részben a pult túloldalán veszik fel a rendeléseket, alkatrészre, felújításra, az itt lévő kollégák tartják a kapcsolatot a megrendelőkkel. Az ő feladatuk továbbá, hogy az egyes motor típusokhoz szükséges alkatrészeket komissiózzák, a számítógép által megadott cikkszámú alkatrészekből. Belépünk az üzemi területre: a felújítandó motorok megérkeznek egy karantén raktárba, ahol a plafonig érő nehéz állványzaton tárolják őket, míg el nem kezdődik a felújításuk.

A nagy javítás első fázisa a mosás, majd szétszerelés,- természetesen külön helyiségekben, a javítandó motor alkatrészei egy négy emeletes kerekeken guruló kocsira kerülnek: motorblokk, főtengely, vezérműtengely, dugattyúk, cilinderek stb. majd a homok fúvás következik. Ezt követően egy sötét helyiségbe lépünk, melynek falai is feketére vannak festve, leginkább a falra és a berendezésre szerelt UV lámpák világítanak. Egy motor blokk és egy főtengely ellenőrzése folyik, penetrációs eljárással, mely során a megtisztított alkatrészeket “megfestik” és UV fényben így láthatóvá válik az esetleges repedés, sérülés. A vizsgálat dokumentálásra kerül (fénykép).

Az üzem területén minden dolgozó csak abba a helyiségbe tud bejutni, ahol dolga van. Az ajtók nyakba akasztható kód kártyával nyílnak, a jogosultság térben és időben változtatható a feladatok függvényében.

Nem kell töprengeni, vajon kamu a repedt motorblokk? Nem! Minden bekamerázva, az alkatrészek számozott kocsikon mozgathatók, ide kerülnek a szétszerelt alkatrészek, amelyek vissza építésre kerülnek, a régi és új alkatrészek külön színű ládákba, a fel nem használható alkatrészek is, pirosban.

Utunk a készáru raktáron keresztül vezet, bámulunk: rengeteg motor, még az USA-beli Miami-ból is.

A következő állomás a próba terem, itt egy üveg falon át láthatjuk a próbapadon légcsavarral szerelt motor kísérleti futását. Kívülről a számítógép képernyőjén követhetjük nyomon a kompresszió, fordulatszám, kipufogó hőmérséklet és egyéb adatokat.

Végül az összeszerelő üzemet látogatjuk meg ezen a szinten, itt találkozunk An bátyjával és boldoggá teszem azzal, hogy felismerem a családi fotóról. A motorokat itt fűzik össze speciális állványokon.

Végül a szerszámokat javító részlegbe is bepillantást nyerhetünk. Innen az emeletre megyünk, ami inkább két emelet meg egy kicsi.

Itt van az alkatrész raktár egy munkatárs a komissiózás folyamatát mutatja be nekünk. Egy gurulós kocsit tol a raktári regálok között, melyen egy számítógép és egy kódleolvasó van. A leolvasó pirosan világít, a gép sípol, ha nem megfelelő alkatrészt próbál az alkatrész sorba tenni.

Végül az oktató helyiséget és a közösségi teret nézzük meg. Az üzemhez hasonlóan modern és szép minden.

A földszintre visszatérve a kabinet teremben sütemény, üdítő, Continental filmvetítés vár. Majd An mindenkinek átnyújt egy “Loma Air” ajándékcsomagot a fa alól, nekünk volt odakészítve. Megható kedvesség.

Fényképeket bent nem készíthettünk, de az üzem előtt ő is közénk áll egy fotóra, mely kép a honlapjukon is megtalálható.

 

Irány Brüsszel a Grand Place. Nagyon nehezen találunk parkolót, miután a város nevezetességein átvergődünk: az Európai Parlament épülete, Jubelpark, Royal Palace, Királyi Szépművészeti Múzeum, csak a könnyen megjegyezhető autós látnivalók.

Parkolás után gyalog a Grand Centraltól a Grand Place-ig. Mindenki éhes. Én sokszor jártam itt, de nem ismertem rá az ízek utcájára, csak olyannak tűnt, mintha jártam volna már itt, persze ilyen kora délután nem sűrűn. Az a Brüsszel amire én emlékszem, tiszta, rendezett volt. Most a hazai terekről ismert “import koldusok” ápolatlan elemek ijesztően merednek ránk a “zsebkosz közből”.

Már a görög taverna is megfelelne, de a tér északi sarkán mindenkinek jó a “Le Roy d’ Espagne” kandallós, galériás korabeli jelmezekbe öltözött figurákkal díszített terme. Autentikus kagyló, steak, hamburger és persze Belga sör.

 

 

Evés után séta a téren és környékén, a teret övező “céhházak” tetején körbe mutogató szobrok legendája, az egyik kedvenc csokoládé manufaktúrám. a Neuhaus, meglátogatása Cseh Dani feltétlenül szeretné megkóstolni a híres gofrit, irány a “Manneken Pis” (pisilő kisfiú), előtte a gofris. Tovább sétálgatunk ki- ki kedve szerint. Én megkísérlem a “Corné” csoki manufaktúrában beszerezni a “Port Royal” desszert dobozt, de az eladó szerint már nem állítanak össze ilyen nagy dobozt, mert nincs rá igény.

Azért hoztunk néhány kóstolni valót. A parkolóból erős esti forgalomban a hotelhez hajtunk. Itt sült krumpli,- sör mérkőzést játszva beszélgetünk élményeinkről.

Másnap egy Amszterdami autós városnézés után vissza Eindhoven-be. Mindenki nézzen körül, ahol szeretne a reptéren találkozunk.

Mi egy kis piachoz tévedtünk, körül sétáltuk sajtot mindenképp vigyünk. Érdekes volt a helyi forgatag a jégen kínált friss haltól az egészben sült apró szemű krumpliig volt minden. A kocsihoz visszaérve találkozunk a többiekkel, mindhárom autó utasai itt kötöttek ki. “Magyarok az Antarktisz-on”.

A film visszafelé forog: kocsi leadás, reptér, haza. Az itthoni környezet kicsit lehangolóbbnak, nyugtalanabbnak tűnik e kirándulás után.

 

 

Köszönöm, hogy együtt töltettük ezt a pár szép napot barátaim! 

Király Károly