HA-BER “lánykori neve”: HB-CQI, avagy a St. Galleni kaland

Találtunk egy jó kis gépet, no meg pénzt a családi kasszában, amit megint a repülés emészt majd fel! Nem osztatlan az öröm. Feleségem a gyásztól sújtva nincs magánál és igent mond. Emlékszel milyen szép volt a virágszórás Gyuri temetésén (köszönet Szabó Zolinak) és a repülősök is eljöttek. Szerettük és ő is szeretett ott lenni köztünk.

A Szent Galleni kaland: foglalj szállást Altenrhein közelében 3 vagy négy főre. – Megvan a három fő és két nappal előtte foglalhatunk még.

A Liszt Ferenc repülőtérnél találkozunk, bepakolunk a Mercibe és kövér gázzal előre. A feleségem Melinda, Kapitány Robi, Számel Zoli és én a határnál fékezünk, matrica és egyéb muszáj tevékenységek. A következő megálló a Mondsee melletti Landzeit. Szeretek itt megállni, persze lent a faluban autentikusabb, innen viszont jobb a kilátás. Gyönyörű a nyár végén nézni a tavon sikló vitorlásokat a háttérben az Alpokkal.

Tovább Németországba: Kempten, Memmingen, hamarosan fordulunk Svájc irányába. Telefonálj Imhof úrnak, feltétlen várjon meg minket, az útépítések miatt sok a “stau”.

Megérkezünk “ALTENRHEIN AIRPORT”. Imhof elénk jön, hogy ne kelljen keresgélnünk a B-2 hangárt. Mentegetőzés a dugók okozta késés miatt, de megértő, tudja milyen, látja rajtunk a hosszú út fáradalmát, kávéval kínál. Elő a géppel. Ok, ki fogja kipróbálni? Kapitány Robi. A kis oktató fiú félénken kérdezi, hogy hány kiló? “Hundertdreissig” – hujuj ” das ist grosse problem”. Mi baja van a fiúnak, gyenge a motor a gépben? Nem, náluk szabály a 152-es max. felszálló tömege miatt, mert hegyek és tó veszi körül a repteret és fokozott óvatossággal járnak el.

Akkor Számel Zoli repül. Robi elmondja mit tegyen a sárkány stabilitásának ellenőrzésére, hogyan kezelje a motort stb. Próbakör, minden rendben. A földön közben az iratok ellenőrzése folyik azok is rendben vannak. Újabb kávé, kezdődik az üzlet. – Sok érdeklődő van, tudja ezen az áron hamar elkel majd a gép, tulajdonképpen van is egy konkrét vevő rá, de neki még le kell oktatni 25 órát ezen a gépen. – Nem baj megvárjuk, kössük meg így a szerződést.

– Egy ember nagyon szomorú lesz emiatt.

– Zoli fordítsd pontosan, hogy 35- en pedig örülnek majd.

Meghatódik, erre már csak a kézfogás a válasz. Visszük a gépet! Beszélgetés: ki, honnan, mit, mennyiért. A mi általunk kínált képzési árak hallatán elhűl, náluk az oktató dolgozik ennyiért óránként. Azért adja el a felújított gépet, mert ők már csak “glasscocpitos” géppel oktatnak,erre van igény. Az oktatóik egyenruhában, ezt mi is bevezetjük. A hangárukban benzin és kerozin tartály és egy kilenc személyes helikopter, saját.

Elköszönünk és irány a szállásunk, a meseszép “Schloss Wartegg” kilátással a Bodeni tóra. Igyekezzünk a bejelentkezéssel, frissítés és igen kérünk vacsorát.

Kerti asztal, nyár végi hangulat, német étlap, magyar komment, a pincér hölgy mindjárt mondja, hogy a kollégája és a séf is magyar. Mondom én, hogy nem kell izgulni, a Magyar világnyelv. Szép este ereszkedik ránk, túlparti fényekkel, kitűnő vacsorával, az elvégzett munka örömével. Nyugalmat árasztó hely.

Reggel hétkor már sétálunk a tó partján és nézzük az úszókat, a parkban ránk köszönnek és mi vissza, de mindenki akivel találkozunk. Egerben a kertvárosban mi “tanítjuk” az utcabelieket erre, hál istennek sikeresen.

Hazafelé a GPS Nürnberg felé terel a dugók miatt, Passau felől érkezünk haza. Van jövője a légi közlekedésnek.

A “Kis Sárkány”

A miskolci repülősökkel fél tucat variáció kidolgozása után: négyen megyünk, két géppel hatan és egyebek, természetesen az időjárás és a sors döntött. Október 10.-én délután Számel Zolival repültünk Szegedre. Rózsavölgyiék már vártak, meg egy örömteli hír a KIR-be még nem szereltettük be a már meglévő 8,33 rádiót, ezért az Árpiék gépével megyünk.

Reggel korán tankolás és indulunk: Rózsavölgyi Vilmos, Árpi és mi ketten. A leadott magasságot nem akarjuk elérni, mert ott még nagyobb a szembeszél, ezt Árpi intézi az irányítóval. Duna traverz Balaton, Pápa reptér, Bécs kullogunk. Az Alpok, nehezen elérjük Welst. Gyönyörű kisrepülőtér, profi személyzet, tankolunk és tovább Altenrhein felé. Az Osztrák ügyeletes, aki a tankolástól az irányításunkig mindent végez, figyelmeztet, hogy 12-re érjünk oda, mert másfél órát zárva tart a reptér.

Toljuk amennyire lehet. Kempten, Memmingen hamarabb jön, mint autóval, de nem eléggé, 12 előtt pár perccel Árpi hívja az Altenrhein Airportot, akik közlik velünk, hogy nem érünk oda addig, amíg nyitva van a reptér és javasolják, hogy szálljunk le Friedricshafenben.

– Nagyon messziről jöttünk és szeretnénk mihamarabb hazaindulni.

– Repet the Airport closed.

– Nem lehetne mégis?

– De igen, 1200 Euroért

– Thank you we connekted Friedrichshafen!

Így érkeztünk el a tó túlsó partján lévő légikikötőbe, mely fentről is fantasztikus volt. Kijelölték a parkoló helyünket és kértek ne mozduljunk a gép mellől. Remélem nem itt kell két órát várnunk!

Nem, már jön is értünk a mikrobusz, visz a reptéri váróba. Nagyon szép, modern épület. Az irányító idősebb úr, segítőkész, ebédeljünk mondja, ő leadja a reptervet 13.40-re.

Ebéd közben látjuk a “SWISS AIRFORCE” egyenruhásait a mellettünk levő asztalnál. Őket sem engedték leszállni? Hamarosan megtudjuk.

Ebéd után nagy lendülettel indulunk a gépünk felé. Állj! Ellenőrzés ugyanúgy, mint bármelyik nagy repülőtéren, engem a guta ütöget és számoljuk a perceket. Hamarosan jön a kisbusz és visz bennünket a gépünkhöz, majd “take off” a kétmotoros Svájci katonai gép utánunk. Át a Bodensee fölött és kérünk le Altenrheinre, természetesen a katonai gépet elénk veszi. Leszállunk és a futópálya végén parkoltatnak bennünket a nagy gépek árnyékában. Ha az volna! Közel húsz percig várakoztatnak: Ground, Tower,- Tower, Ground ki irányítson minket a B 2-es hangárhoz. Tudjuk hol van, csak gurulást kérünk!

Végre nagy nehezen megérkezünk. A tulajdonos nyaral,de minden előkerül néhány telefont követően.

A vámosokat az osztrák értesítette délelőtt, annyit mondott, hogy ha fél órán belül nem érkeznek meg a mi bejelentkezésünket követően, akkor megtörténtnek tekintik a vizsgálatot. Tankolunk és megyünk a főépületbe fizetni. Elkövetem azt a hibát, hogy az ügyintézőtől (Erika Arnold, okulásul honfitársaimnak,- óvakodjanak tőle) a vámosok felől érdeklődöm. Telefonál mindenkinek, talán az ENSZ-nek is, sehonnan nem kap értékelhető választ. Felhívjuk mi Imhof urat és próbáljuk átadni neki a telefont, hátat fordít nekünk és úgy tárcsáz egy újabb számot. A mögöttünk levő olaszul őrjöng,- 18-as karika “vaffan kuló, putta madre” és még egy csomó minden, üti a pultot, az üveget. Erika végre megijed, közben az eladónak sikerül felhívnia. Miért nem mondtuk, hogy a repülőiskola gépét visszük, már mehetünk is, 29 percet vett el az életünkből.

Viszlát, irány Wels. A szembeszél kitart, most éppen hátszélként. Vili bácsival repülök a 172-el a könnyebb súlyú fiatalok a kis svájci gépben.

– Hol vannak, látod őket? Fordulj hátra.

– Vili bácsi kitekeredik a nyakam, de nem látszanak sehol.

Repülünk, most tényleg, a szél fantasztikus sebességgel kotor minket, hamar elérjük Welst, landolunk teljes ellenfényben. Parkolunk és irány a torony, a váltás ugyanolyan előzékeny, mint délelőtti kollégája. Úgy döntünk nem repülünk tovább, hanem itt alszunk és reggel folytatjuk az utat. Vacsorázunk és végre egy korsó sör.

A “sógorok” kedvesek, kerítenek szállást 18 kilométerre. Oda miképp jutunk el? Semmi gond, parkol itt egy kis bérautó, kifizetjük, reggel teli tankkal itt hagyjuk, a kulcsot adjuk az irányítónak. Köszönjük szépen!

Számel Zoli a fahrer, 23 kilométer erdőn mezőn autózás után megérkezünk, várnak, megkapjuk a szobáinkat, frissülés és legyen még egy pohár sör, a nap eseményeinek értékeléséhez. A mélypont egyértelműen a svájci ügyintéző: “ez Keleten sem menne el, tehetségtelen, beképzelt, ügyfélellenes”.

Reggeli, majd vissza a reptérre mesébe illő falvak, rétek, erdők között. A reggeli fényben látszik a “dorf” patinás, csinos főtere és minden barátságos színben mutatja magát. A repülőtéri személyzet is segítőkész, gyors tankolás és gépre pattanunk, a pályára és fel, irány haza.

Az “Alfa, Romeo, Papa formation” hasít a levegőben, a kis sárkány megint jobban emelkedik nálunk, a hátszél repít hazafelé. Vili bácsi: “minden középen, átadtam a gépet” ez az ő tréfás szlogenjében annyi tartsd az irányt, sebességet, magasságot és nézd a motort ellenőrző műszereket is. Kifelé nézeget, néha rápillant a műszerekre, bólint. Unalmas nem? Neked Vili bácsi, mert sokat repültél, nekem új kaland minden perc. Árpit halljuk a rádióban, amint megegyezik a légi irányítóval a direkt Wien irányról. Az Alpok most jobbról szikrázó magaslataival, sötéten zöldellő völgyivel és tükörként fénylő tavaival, a távolabbi városok felett ülő inverzió füstös homálya, felette a tiszta kék ég, amit e városlakók nem láthatnak. Kevesen szemlélhetik így a tájat.

Bejelentkezés: Bécs, a távolban Pozsony- Bratislava és a szélmalmok erdeje. Mire menne velük “Don Kihóte”? Az osztrákok segítőkészek, Délről kerüljünk, térjünk át a Magyar légi irányításhoz, hamar leráztak, de figyeltek bennünket, mert a körzet határon elköszöntek.

Magyarország, ismerős hang az irányításnál, Tóth Géza. Pápa Balaton, Paks előtt két fokkal Északra, egy szusszanás és süllyedünk Szegedre. Értékelés, köszönünk mindent! Nagyon jól sikerült. A kis sárkányt ott hagytuk, vám egyéb ügyintézés okán.

Indulás haza, a kalandok azonban most sem értek véget, bára haza felé vezető út nyugalmasan telik.

Az új szerzemény egy héttel később landol Miskolcon mindenki örömére és e mindenki Szirmabesenyő lakossága is, mert ezt a gépet hallani sem lehet, inkább csak látni,- reméljük minél gyakrabban a hazai égbolton. Próbáld ki te is!