Élménybeszámoló

HA-BER “lánykori neve”: HB-CQI, avagy a St. Galleni kaland

Találtunk egy jó kis gépet, no meg pénzt a családi kasszában, amit megint a repülés emészt majd fel! Nem osztatlan az öröm. Feleségem a gyásztól sújtva nincs magánál és igent mond. Emlékszel milyen szép volta virágszórás Gyuri temetésén (köszönet Szabó Zolinak) és a repülősök is eljöttek. Szerettük és ő is szeretett ott lenni köztünk.

A Szent Galleni kaland: foglalj szállást Altenrhein közelében 3 vagy négy főre. – Megvan a három fő és két nappal előtte foglalhatunk még.

A Liszt Ferenc repülőtérnél találkozunk, bepakolunk a Mercibe és kövér gázzal előre. A feleségem Melinda, Kapitány Robi, Számel Zoli és én a határnál fékezünk, matrica és egyéb muszáj tevékenységek. A következő megálló a Mondsee melletti Landzeit. Szeretek itt megállni, persze lent a faluban autentikusabb, innen viszont jobb a kilátás. Gyönyörű a nyár végén nézni a tavon sikló vitorlásokat a háttérben az Alpokkal.

Tovább Németországba: Kempten, Memmingen, hamarosan fordulunk Svájc irányába. Telefonálj Imhof úrnak, feltétlen várjon meg minket, az útépítések miatt sok a “stau”.

Megérkezünk “ALTENRHEIN AIRPORT”. Imhof elénk jön, hogy ne kelljen keresgélnünk a B-2 hangárt. Mentegetőzés a dugók okozta késés miatt, de megértő, tudja milyen, látja rajtunk a hosszú út fáradalmát, kávéval kínál. Elő a géppel. Ok, ki fogja kipróbálni? Kapitány Robi. A kis oktató fiú félénken kérdezi, hogy hány kiló? “Hundertdreissig” – hujuj ” das ist grosse problem”. Mi baja van a fiúnak, gyenge a motor a gépben? Nem, náluk szabály a 152-es max. felszálló tömege miatt, mert hegyek és tó veszi körül a repteret és fokozott óvatossággal járnak el.

Akkor Számel Zoli repül. Robi elmondja mit tegyen a sárkány stabilitásának ellenőrzésére, hogyan kezelje a motort stb. Próbakör, minden rendben. A földön közben az iratok ellenőrzése folyik azok is rendben vannak. Újabb kávé, kezdődik az üzlet. – Sok érdeklődő van, tudja ezen az áron hamar elkel majd a gép, tulajdonképpen van is egy konkrét vevő rá, de neki még le kell oktatni 25 órát ezen a gépen. – Nem baj megvárjuk, kössük meg így a szerződést.

– Egy ember nagyon szomorú lesz emiatt.

– Zoli fordítsd pontosan, hogy 35- en pedig örülnek majd.

Meghatódik, erre már csak a kézfogás a válasz. Visszük a gépet! Beszélgetés: ki, honnan, mit, mennyiért. A mi általunk kínált képzési árak hallatán elhűl, náluk az oktató dolgozik ennyiért óránként. Azért adja el a felújított gépet, mert ők már csak “glasscocpitos” géppel oktatnak,erre van igény. Az oktatóik egyenruhában, ezt mi is bevezetjük. A hangárukban benzin és kerozin tartály és egy kilenc személyes helikopter, saját.

Elköszönünk és irány a szállásunk, a meseszép “Schloss Wartegg” kilátással a Bodeni tóra. Igyekezzünk a bejelentkezéssel, frissítés és igen kérünk vacsorát.

Kerti asztal, nyár végi hangulat, német étlap, magyar komment, a pincér hölgy mindjárt mondja, hogy a kollégája és a séf is magyar. Mondom én, hogy nem kell izgulni, a Magyar világnyelv. Szép este ereszkedik ránk, túlparti fényekkel, kitűnő vacsorával, az elvégzett munka örömével. Nyugalmat árasztó hely.

Reggel hétkor már sétálunk a tó partján és nézzük az úszókat, a parkban ránk köszönnek és mi vissza, de mindenki akivel találkozunk. Egerben a kertvárosban mi “tanítjuk” az utcabelieket erre, hál istennek sikeresen.

Hazafelé a GPS Nürnberg felé terel a dugók miatt, Passau felől érkezünk haza. Van jövője a légi közlekedésnek.

A “Kis Sárkány”

A miskolci repülősökkel fél tucat variáció kidolgozása után: négyen megyünk, két géppel hatan és egyebek, természetesen az időjárás és a sors döntött. Október 10.-én délután Számel Zolival repültünk Szegedre. Rózsavölgyiék már vártak, meg egy örömteli hír a KIR-be még nem szereltettük be a már meglévő 8,33 rádiót, ezért az Árpiék gépével megyünk.

Reggel korán tankolás és indulunk: Rózsavölgyi Vilmos, Árpi és mi ketten. A leadott magasságot nem akarjuk elérni, mert ott még nagyobb a szembeszél, ezt Árpi intézi az irányítóval. Duna traverz Balaton, Pápa reptér, Bécs kullogunk. Az Alpok, nehezen elérjük Welst. Gyönyörű kisrepülőtér, profi személyzet, tankolunk és tovább Altenrhein felé. Az Osztrák ügyeletes, aki a tankolástól az irányításunkig mindent végez, figyelmeztet, hogy 12-re érjünk oda, mert másfél órát zárva tart a reptér.

Toljuk amennyire lehet. Kempten, Memmingen hamarabb jön, mint autóval, de nem eléggé, 12 előtt pár perccel Árpi hívja az Altenrhein Airportot, akik közlik velünk, hogy nem érünk oda addig, amíg nyitva van a reptér és javasolják, hogy szálljunk le Friedricshafenben.

– Nagyon messziről jöttünk és szeretnénk mihamarabb hazaindulni.

– Repet the Airport closed.

– Nem lehetne mégis?

– De igen, 1200 Euroért

– Thank you we connekted Friedrichshafen!

Így érkeztünk el a tó túlsó partján lévő légikikötőbe, mely fentről is fantasztikus volt. Kijelölték a parkoló helyünket és kértek ne mozduljunk a gép mellől. Remélem nem itt kell két órát várnunk!

Nem, már jön is értünk a mikrobusz, visz a reptéri váróba. Nagyon szép, modern épület. Az irányító idősebb úr, segítőkész, ebédeljünk mondja, ő leadja a reptervet 13.40-re.

Ebéd közben látjuk a “SWISS AIRFORCE” egyenruhásait a mellettünk levő asztalnál. Őket sem engedték leszállni? Hamarosan megtudjuk.

Ebéd után nagy lendülettel indulunk a gépünk felé. Állj! Ellenőrzés ugyanúgy, mint bármelyik nagy repülőtéren, engem a guta ütöget és számoljuk a perceket. Hamarosan jön a kisbusz és visz bennünket a gépünkhöz, majd “take off” a kétmotoros Svájci katonai gép utánunk. Át a Bodensee fölött és kérünk le Altenrheinre, természetesen a katonai gépet elénk veszi. Leszállunk és a futópálya végén parkoltatnak bennünket a nagy gépek árnyékában. Ha az volna! Közel húsz percig várakoztatnak: Ground, Tower,- Tower, Ground ki irányítson minket a B 2-es hangárhoz. Tudjuk hol van, csak gurulást kérünk!

Végre nagy nehezen megérkezünk. A tulajdonos nyaral,de minden előkerül néhány telefont követően.

A vámosokat az osztrák értesítette délelőtt, annyit mondott, hogy ha fél órán belül nem érkeznek meg a mi bejelentkezésünket követően, akkor megtörténtnek tekintik a vizsgálatot. Tankolunk és megyünk a főépületbe fizetni. Elkövetem azt a hibát, hogy az ügyintézőtől (Erika Arnold, okulásul honfitársaimnak,- óvakodjanak tőle) a vámosok felől érdeklődöm. Telefonál mindenkinek, talán az ENSZ-nek is, sehonnan nem kap értékelhető választ. Felhívjuk mi Imhof urat és próbáljuk átadni neki a telefont, hátat fordít nekünk és úgy tárcsáz egy újabb számot. A mögöttünk levő olaszul őrjöng,- 18-as karika “vaffan kuló, putta madre” és még egy csomó minden, üti a pultot, az üveget. Erika végre megijed, közben az eladónak sikerül felhívnia. Miért nem mondtuk, hogy a repülőiskola gépét visszük, már mehetünk is, 29 percet vett el az életünkből.

Viszlát, irány Wels. A szembeszél kitart, most éppen hátszélként. Vili bácsival repülök a 172-el a könnyebb súlyú fiatalok a kis svájci gépben.

– Hol vannak, látod őket? Fordulj hátra.

– Vili bácsi kitekeredik a nyakam, de nem látszanak sehol.

Repülünk, most tényleg, a szél fantasztikus sebességgel kotor minket, hamar elérjük Welst, landolunk teljes ellenfényben. Parkolunk és irány a torony, a váltás ugyanolyan előzékeny, mint délelőtti kollégája. Úgy döntünk nem repülünk tovább, hanem itt alszunk és reggel folytatjuk az utat. Vacsorázunk és végre egy korsó sör.

A “sógorok” kedvesek, kerítenek szállást 18 kilométerre. Oda miképp jutunk el? Semmi gond, parkol itt egy kis bérautó, kifizetjük, reggel teli tankkal itt hagyjuk, a kulcsot adjuk az irányítónak. Köszönjük szépen!

Számel Zoli a fahrer, 23 kilométer erdőn mezőn autózás után megérkezünk, várnak, megkapjuk a szobáinkat, frissülés és legyen még egy pohár sör, a nap eseményeinek értékeléséhez. A mélypont egyértelműen a svájci ügyintéző: “ez Keleten sem menne el, tehetségtelen, beképzelt, ügyfélellenes”.

Reggeli, majd vissza a reptérre mesébe illő falvak, rétek, erdők között. A reggeli fényben látszik a “dorf” patinás, csinos főtere és minden barátságos színben mutatja magát. A repülőtéri személyzet is segítőkész, gyors tankolás és gépre pattanunk, a pályára és fel, irány haza.

Az “Alfa, Romeo, Papa formation” hasít a levegőben, a kis sárkány megint jobban emelkedik nálunk, a hátszél repít hazafelé. Vili bácsi: “minden középen, átadtam a gépet” ez az ő tréfás szlogenjében annyi tartsd az irányt, sebességet, magasságot és nézd a motort ellenőrző műszereket is. Kifelé nézeget, néha rápillant a műszerekre, bólint. Unalmas nem? Neked Vili bácsi, mert sokat repültél, nekem új kaland minden perc. Árpit halljuk a rádióban, amint megegyezik a légi irányítóval a direkt Wien irányról. Az Alpok most jobbról szikrázó magaslataival, sötéten zöldellő völgyivel és tükörként fénylő tavaival, a távolabbi városok felett ülő inverzió füstös homálya, felette a tiszta kék ég, amit e városlakók nem láthatnak. Kevesen szemlélhetik így a tájat.

Bejelentkezés: Bécs, a távolban Pozsony- Bratislava és a szélmalmok erdeje. Mire menne velük “Don Kihóte”? Az osztrákok segítőkészek, Délről kerüljünk, térjünk át a Magyar légi irányításhoz, hamar leráztak, de figyeltek bennünket, mert a körzet határon elköszöntek.

Magyarország, ismerős hang az irányításnál, Tóth Géza. Pápa Balaton, Paks előtt két fokkal Északra, egy szusszanás és süllyedünk Szegedre. Értékelés, köszönünk mindent! Nagyon jól sikerült. A kis sárkányt ott hagytuk, vám egyéb ügyintézés okán.

Indulás haza, a kalandok azonban most sem értek véget, bára haza felé vezető út nyugalmasan telik.

Az új szerzemény egy héttel később landol Miskolcon mindenki örömére és e mindenki Szirmabesenyő lakossága is, mert ezt a gépet hallani sem lehet, inkább csak látni,- reméljük minél gyakrabban a hazai égbolton. Próbáld ki te is!


Viharban születet, a II. ezen a néven: HA-SJI.

Sárga, sárgább, zöld, azúr- és MALÉV kék, orrától a farkáig. Nem egy egzotikus állat.

– Ezek a festékek maradtak meg?

– A festő mit szív?

– Könnyebb dolga lesz a “kutató- mentő alakulatnak” !

Ezek az első vélemények a fenti lajstromjelű CESSNA 152-ről. Már két hónapja kész kellene lennie, nehezen szokom a repülős világ csúszásait, de végre itt a nagy nap mindjárt felszállunk és irány Miskolc,- gondolom én, Horánszky Gergő, Szakos Tibi és Veréb Norbi, akikkel a HA-KIR C-172-es fedélzetén Kaposújlakra érkeztünk a gépért.

Ránézésre egyben van a masina, gyerünk próbára és haza! Szakos Tibi megy próbakörre, fél óra múlva jön: nincs töltés, az olajnyomás ingadozik, de valószínű a műszer rossz, mert nem melegszik az olaj.

Szerelők hada elő, jeladó csere, feszültség szabályzó kerül valahonnan, újabb próbakör, egyéb hibák, újabb szerelés, aztán megint egy és az idő telik. A terv az volt, hogy még ma hazamegyünk! Kornyik Csaba a helyzetet mentendő ebédelni hív bennünket, mire visszajövünk kész a gép! Újlaki kisvendéglő finom ételek, új remények.

Vissza reptérre újabb próba, hasonlít a jóra. Gépátvétel, a jobb első ülésen a bőr kiégetve, rágva? A belső iránytű biztosan jó? Hiányzik a GARMIN 500-as. Csak “előkészítés volt megbeszélve”- ja a SUZUKI -nál! Na menjünk innen hazafelé!

A kis gép száll fel elsőként a KIR követi Jakabszállás irányába, ott leszállás, találkozunk a “két öreggel, akik rávettek a repülésre” Csík Imre és Vas Géza. Beszélgetünk kicsit, aztán irány haza.

Matkó-puszta, droppzone aktív, Délről kerüljétek Tibi észak felé tart. Mia frász ez, de én repültem kevesebbet, nem szólok. Az irányító viszont igen, elküld minket Délre, alaposan.

A felhők egyre gyűlnek, a direkt Miskolc helyett Gyöngyös a cél, majd Szolnok irányába repülünk a Mátra lábától, világos sáv nyílik Mezőkövesd felé, arra törünk. Tibiék ezt a szlalomot is felülírják, “jobbra-balra” kóvályognak, mint a kábult csirke. Mi a bánat van ezekkel? Kerülgetjük a zivatar felhőket. Ne menj hozzá közel, nehogy elkapjon egy feláramlás, így is elöl  a bot, lent a gáz és emelkedünk!

Kistokaj, M 3-as már látszania kellene Miskolcnak. Kerüljünk a Bükk felé, arra világosodik az ég! Dobál a gép, aztán vakító napfény és látszik a reptér, végre.

Leszállnak, mi utánuk. Mi a csudáért kóvályogtatok mint gólyakaktusz a levegőben? – Az iránytűt követtük, kérünk cserét. Matkó-puszta? – Ott is ez lehetett a gond”.

Anyám én nem ilyen lovat akartam!

Másnap hatalmas öröm a pilóták között, mindenki ki szeretné próbálni, de a töltés megint nem megy, a gép a földön vesztegel.

Tucatnyi apró hiba, még szerencse, hogy nagy nincs. A szerelők többször utaztak Miskolcra, “én nem repülőgép szerelő akarok lenni”!

A “kis sárkány” viharban, viharos körülmények között született, sok bosszúságot okozott apró hibáival, másfél évnyi “berepülés” után végre összeállt, szeretjük! Ma már testvére is van, de ez már egy következő történet.


Csodaturmix (avagy Kusta forgat)

“Long long time ago”- szóval tavaly történt az SPL-en innen, a PPL-en túl. A 150 mérföldes egyedül repülés előkészítőjeként Szabó Zolival repültünk Miskolc – Nyíregyháza direct.

Felszállás, elköszöntünk Miskolc helyi frekvenciától, Kelet Tájékoztató: emelkedőben kétezer lábra QNH 1019 szerint, végre nyugalom, repülünk, az Ongai tavak balra a kurzustól, Hernádnémeti szélkelep a tó partján alattunk.  Bőcs csak egy kósza villanás, Tiszalúc, kanyargó Tiszánál, Tiszadob, a gyönyörű kastély,- jó lenne egy kört tenni fölötte, de Zoli is a tájat nézi, no meg: sebesség, magasság, varió, motort ellenőrző műszerek, de ma semmi három- négy betűs, a kurzust jelölő vonallal áthúzott, 60-80 fős település.

Na hol vagyunk? Tiszalök. Honnan veszed, hol az erőmű? Alattunk, de a börtön piros teteje jól navigálható. Az se rossz. Tisza traverz, Tiszaeszlár, egy kis inverzió, enyhe szél tol észak felé, Zoli figyelmeztet, kissé elsodródtunk a kurzustól, a vasúti sínek Nyíregyházára futnak, ha eltévednél. Tiltott légtér elkerül, TIZ. Tájékoztató el, helyi frekvencia: Nyírtelek felől közelítek, HA-JDK ( Juliett, Delta,- na ja- meg Kiló.- az meg nem kevés) vagyok, kérem a megközelítés és a leszállás feltételeit.

Itt aztán nincs tréfa, tisztán érthető minden szó, 36-os pálya bal kör harmadikra, negyediket kérem adni, negyedik és le. Jön a beton, szépen közeledik, figyelj az aszfaltra, nehogy elhúzd valamerre, belép, megtör, megtör, koptat, “húzd, kitudja meddig hú”… főfutók, dropp, orrfutó, picit balra húz, pályát elhagytuk, a sárga csíkon guruljunk. Tankolóra.

Pihenő, új terv,- új remények, “tuch and go” után irány Hajdúszoboszló, autópálya, tó, TIZ elköszönés, Kelet Tájékoztató, kevésbé jól navigálható táj, szigorú iránytartás, Zoli,- mikor melyik szigorúbb. Tiltott légtér, pici törés, kifli alakú tó bal szárán, mindjárt előttünk Szoboszló, áttérünk a helyi frekvenciára.

Látod már a pályát? Csend, milyen pályát,- csak magamban. Van valami erdősáv túlnan egy település, csúszdák, árnyék villan, szívdobbanás, egy motoros sárkány. Hajdúszoboszló infó, a “deltás juliett kiló” vagyok Nyíregyháza felől közelítek, kérem a megközelítés és leszállás feltételeit. Semmi! Másodszorra sem. A pályát még mindig nem látom, persze látok én egy füves placcot, rengeteg embert, sejtem, hogy a kissé kopottabb sáv lehet “a pálya”- na de Nyíregyháza után? Ott minden egzakt, a rádió gongütésre szól, olyan katonás, ahogy Miskolcon is megszoktam.

A rádió végre megszólal, közben lassan süllyedünk. Edu, alacsony áthúzást hajtok végre!… KI, honnan, hová, miért,- miért pont most, amikor én is a közelben vagyok?

“Boldog órák szép emléke képen”… paplanernyős húz el jobbra tőlem éppen, de nehogy elbízzad magad, jön egy motoros paplan ernyős is! -Edu, Edu hallasz? Alacsony áthúzást hajtok végre! Egy UL jön szinte szemben, ez lehet az Echo Delta Uniform lajstromjelű? A pálya meg csak közeledik. Birkák. Ezért nem látszik a küszöbjel. Távolabb, mintha sátrak látszanának balra a zöldellő erdősáv előtt, sokadalom, jobbra tőlem gombázó alakok, az égen két gép is közeledni látszik a forgalmi körön, Edu, Edu látsz? Én nem látlak! Hol vagy? – Ez már megint az NDK turmix gépes,- rohadj meg a kivehető ajtóddal együtt!

Hamarosan jön a megtör,- ez meg. A hab a tortán a küszöbjel közelében, nekem úgy tűnik szinte velem szemben, egy utasokkal teli lovas hintó húz el balról jobbra. A Miskolcon belém vert protokoll, megtör és koptat,- ja az idegeimet, főfutó, orrfutó.

Hol a disznót hátrafelé ülve meglovagló ember? Hol van “Garga Pitic”? Hol a forgatócsoport, a kamerákkal, hol van Emir Kusturica? Hol van Edu és főként hol van, az alacsony áthúzó turmix gépes?

Balra ki és vissza,- balra ki és vissza! Működik a rádió, feléledt! Zoli mindenkit ismer, Edu-t is, az NDK turmixost is. Valószínűleg a körhintást is, de velem forog a világ és nem a film. Indulás után kétszer le és át, hogy szokjam,- a forgalmat, a birkákat, a turmixot.


 

Ahogy elkezdődött

C 172 R Skyhawk II. Magyar Lajstromjele: HA-KIR

Szeretettel olvastam Széchenyi Zsigmond írásait, így illik ide a cím, ahogy egy megmagyarázhatatlan dolog elkezdődik: a szerelem.

A Rózsavölgyi család segített a géppel kapcsolatos ügyek intézésében (és tényleg az egész család), így velük indultunk az áhított Cessna 172- es ért a Münchentől alig 50 kilométerre lévő Landshutba (EDML).
A PIPER SENECA III. péntek reggel könnyedén emelkedett velünk a magasba és a Dunát elhagyva már a hazafelé úton gondolkoztam, amikor a bal hajtómű felől a szilveszteri petárdázást megszégyenítő „koncert” hallatszott,- a fejhallgatón keresztül is. Rózsavölgyi Vilmos, a parancsnok úgy döntött visszafordulunk.

Szeged, landolás, szerelés, próbaút, minden oké. A német partner, a mi jó Carlosunk átszervezte a programját és már nem vár bennünket.

Hú, azt a labanc hétoltári „donnervetter”! Mikor lesz megint időm kimenni? Árpád, mondom a fiatalabb Rózsavölgyinek, menjetek nélkülem, mire ő: jobb lenne, ha ott lennél. A németünk csak nem jelentkezik, fő gondja a LUFTHANSA sztrájk. A végén úgy felmérgelt a dolog, hogy azt mondtam nem érdekel az egész, kérjük vissza a pénzt, aztán csináljon „nyuszis fotókat a gépével” a jó Carlos!

Talán ez hatott rá, talán Árpi győzte meg, de másnapra, szombatra sikerült kerítenie egy barátot, aki a gépet átadja. Újabb éjszaka Szegeden, majd reggel indulás. Pilótánknak Csan- nak rejtélyes mosollyal annyit mondtam, hogy ha ma is elrontod a gépet a barátnőd egy eunuch párja lesz.

Újra indulunk, mint Fa Nándor, de remélem nem gyalog. A PIPER csendesen duruzsoló motorokkal FL 110- en repített csodálatos tájak fölött. A fejhallgatóból is érdekes beszéd lopódzott felém: „go ahead”,- „roger, report request level, stb. Olyan volt, mint mikor fiatalemberként hajtásra készülve lestem, újoncként a veterán vadászokat, ittam magamba a szakszavakat, szimatoltam a férfias fegyverolaj szagot.

P1070473

Landshut landing. A Skyhawk a hangár előtt kifényesítve, a megbízott vár, tankolás, papírmunka, ebédeljünk, olyan szép ez a kis reptér. Majd eszünk otthon, mondja szigorúan Árpi,- jön a rossz idő.

Pakolás, a PIPER el, a CESSNA krepeg, visít,- a fülkében valami, a fényképezőgépet a csomagtartóban hagytam, az övet nem tudom becsatolni (biztonsági, ha egyszer megáll, teljesen vissza kell engedni). Árpi közben gurul, én az övvel küzdök, máris nosztalgiával gondolok a PIPERRE. A visítás megszűnik, sikerült kikapcsolni a robotot.

Runway free, fel észak- keleti szél fúj, a gép nem billen, csak látom, hogy a pálya jobbra tolódik alattunk, hiába, tud ez az Árpi! Emelkedünk szépen, Árpi a műszereket bűvöli, én meg a közeledő csúcsokat, kicsit húzom a botot, nem akarok középre nyúlkálással zavarni, rám néz, bólint, na jó, ez rendben.

Nem zavarom az új technika kiismerésében, csak magamban zuhanok egyre mélyebben, mint a kis Potter gyerek az emlékek kútjába: mibe nyúltam már megint, hogyan fog ez a kis zsebszúnyog átrepülni ott ahol a PIPER, Balázs is eladta az ilyen típusú gépét, mondván nem lehet elég magasra emelkedni vele. Na, a bánatnak kellet neked ez apukám. Most már mindegy, kiszállni sem tudok.

20150321_133239

Olyan szürke lett az egész, mint januári hajtásban a ragadós sár, az abban való tapicskolás, csak legyen már vége, az ég is sötétlik mögöttünk. Na, ez jól „bebombázott” nekünk, mint a szentkúti búcsú.

Ebbe beleléptem! Árpi továbbra is a GARMIN, a telefon GPS és a gép robotpilótájának hármasával szimultánozik, néha belép negyediknek az irányító, válasz, tovább. Egyszer csak hazaérünk, talán.

Felfedezem a fényképezőgépem. Na, legalább valamit én is csinálok. Végre Árpád barátom is felderül, a műszerek, robotpilóta rendben, magasság oké, olyan ez, mint a mi gépünk, amit nemrég hoztunk, csak egy kicsit más,- rögtön megnyugodtam. Rideg Sándor azt írta volna: „nem volt bátorsága elájulni”. Inkább csak fénytelen lett egy kicsit. Monoton gépzúgás, egyhangú emelkedés, rádió, robot, havas csúcsok, az Inn, a Duna völgye. A Duna FL 110-ről! Igen! Kijöttünk a sárból, bokros nádas fövenyen hajtunk, könnyed léptekkel, jó reményekkel!

20150321_135234

Ezért tanultunk repülni, ez a valahányadik következő lépcsőfok. Velünk egy magasságban cumulusok. Na, ez érdekes lesz! Rádió, FL 120-ra, és emelkedik könnyedén, tud ez a táltos!

Bécs környéke, a Kis- Alföld párás, a Tihanyi félszigetről fantasztikus képek készülnek, Paks, Halas, süllyedünk Szegedre, 3 óra 10 perc és a hátszél. Megérkeztünk.

  • Na, hogy tetszett,- kérdi Árpi.
  • Kezdeti nehézségek után sikerült beleszeretnem újra.
  • Akkor?
  • Jövök hozzád, amint lehet IFR-re.
  • Meglátod nem lesz nehéz!

Nekem eddig sem volt könnyű, de ezt persze nem mondom, tudja ő, hogy későn kezdtem.

Kívánom, hogy miskolci sporttársaimnak, barátaimnak is új lehetőségeket és élményeket, kihívást jelentsen ez a gép, és ahogy a vicc is mondja: „inkább egy szép tortát a barátaiddal, mint egy nagy kaktuszt egyedül”.

KK